Egyértelműen a legkedveltebb játékok közé tartoznak a plüss figurák, amelyek mára már rendkívül nagy választékban érhetőek el. Egyaránt nagyon jó ajándék lányok és fiúk részére is, és kényelmesen válogathatunk az egész kicsiktől a hatalmas figurákig.

A fajátékok mellett a plüssjátékokat tekinthetjük a legkorábbi játékoknak, ugyanis már a történelem kezdetén is készítettek játékokat kitömött állatszőrből. A plüssjátékok közös tulajdonsága, hogy valamilyen tömést tartalmaznak. Vagy vattával, vagy babbal, lencsével vagy a modern játékok esetében szintetikus szivacsanyaggal szokták kibélelni a játékok belsejét. A legnépszerűbb plüssjátékok egyértelműen a plüssmackók, melyek Amerikából indultak világhódító útjukra. A Teddy Bear nevet Theodore Roosevelt-ről kapta a játék. Az azóta legendássá vált játék mára már számtalan méretben, formában és kivitelben érhető el.

Sok plüssjáték úgy készül, hogy akár más 1-2 éves kortól is használhatóak a gyerekek számára, nem tartalmaznak kis különálló elemeket, melyet a babák leszedhetnek és lenyelhetnek. A plüssjátékok minden bizonnyal a legnépszerűbb játékok közé sorolhatóak, melyet a szülők is nagy örömmel adnak a kicsiknek. A plüssök hosszú ideig garantált szórakozást nyújtanak majd és a gyerekek kedvenc játékai lesznek.

Ha az emberek meghalják a plüssjáték szót, akkor legtöbbjüknek biztosan a plüssmackó jut az eszébe, ami nem is csoda, hiszen a plüssjátékok egyértelműen a mackókkal indultak világhódító útjukra. Az első plüssmackót Theodore Roosevelt ihlette, aki nem volt hajlandó egy sajtófotózás kedvéért végezni egy fához kötözött medveboccsal. Az esetből karikatúra készült, majd megszületett az első plüssmackó, aki először egy írószerbolt kirakatát díszítette. A játék hamar annyira sikeres lett, hogy készítője felhagyott addigi boltjával és megalapította játékgyárát, hogy csakis a plüssmackók elkészítésére koncentrálhasson. Mára már hatalmas választékban találkozhatunk plüssmackókkal a különböző gyártók kínálatában. Rengetegféle méret, forma, szín és kivitel közül választhatjuk ki azt, mely a leginkább elnyeri tetszésünket. Akadnak olyan macik, melyek kimondottan gyerekeknek készülnek, de vannak olyanok is, amiket inkább gyűjtők részesítenek előnyben. A plüssmackók készítése ma már önálló iparággá vált. A hagyományos plüssmackók leginkább valódi medvéhez hasonlítanak, plüssborításuk alatt kemény tömésük volt, mozgatható végtagokkal és gyakran mozgatható fejjel voltak ellátva. Azonban mára már annyi stílusú és formájú plüss medve kapható, hogy számon tartani is képtelenség.

A mai modern gyártási eljárásoknak köszönhetően a plüssjátékok előállítása is egyszerűbbé és költséghatékonyabbá vált, azonban a legtöbb plüsst még manapság is emberek tömik ki és varrják össze. A mackók mellett mára már szinte minden állat elérhető a plüssök között, macskák, kutyák, oroszlánok, madarak éppúgy megtalálhatóak, mint a Disney mesefilmek kedvenc karakterei, Donald kacsa, Mickey egér vagy Minnie, és bizony a Star Wars jogok megszerzésével immár a Csillagok Háborúja filmek szereplői közül is bőségesen válogathatunk. Az Én Kicsi Pónim mese kedves szereplőivel is találkozhatnak a kicsik a plüssök között, akik részletekbe menő pontossággal lettek megalkotva és fésülhető sörénnyel vannak ellátva.

A hagyományos plüssök mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az olyan interaktív plüssjátékok, melyek valamilyen funkcióval is el vannak látva, ami a játékot még szórakoztatóbbá és érdekesebbé teszi a gyerekek számára. Az egyik ilyen vonalat képviseli a nagy sikerű FurReal Friends. A gyártó kedves háziállatai között találunk olyat, amelyik képes velünk sétálni vagy akár ugrálni is, de olyan is létezik, amely ezektől bonyolultabb funkciókat is el tud végezni. Ilyenek például Daisy cica vagy a Giggley névre keresztelt majmocska. Az interaktív plüssjátékok csúcsátjó eséllyel a Hasbro játékgyártó vállalat által kifejlesztett, immáron második generációs Furby plüss figurája képviseli, amely amellett, hogy különféle mozgásokat képes végrehajtani és emellett még kommunikálni is tud, valóban képes arra, hogy kapcsolatot teremtsen a használójával. Ehhez a funkcióhoz több ponton is érzékelők vannak a játék testében, így érzi a mozgást, az érintést és meg is tudja különböztetni azokat. Az interaktív plüssök között a legkisebbek is nagy örömüket lelhetik a szezám utca kedves lakóinak társaságában, mint Elmo vagy a Sütiszörny, akik a játék mellett oktatják is a gyerekeket.

Szerte a világban számos plüssmackó múzeum létezik, ahol több ezer plüssmedve van kiállítva a legkorábbi daraboktól a legújabb, legkülönlegesebb medvékig szerte a világból. Szinte nincs is olyan ember a földön, akinek valaha ne lett volna legalább egy plüssmackója, legyen az gyári vagy saját készítésű, így nem csoda, hogy a plüss játékok, mind a mai napig népszerűek.